Többet tettünk ésszel, mint csomagolással! Nyomtatás
2017. április 06. csütörtök, 14:44

felhivas-europai-hulladekcsokkentesi-het 000Ismét magyar döntősöknek szurkolhatunk nemzetközi mezőnyben az Európai Hulladékcsökkentési Díj elnyeréséért. Magyarország 2012 óta vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióban, melynek során helyi kezdeményezéseket valósítanak meg a csatlakozó önkéntesek annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzék. A Földművelési Minisztérium koordinálásával megszervezett hazai kampányhoz csatlakozók az elmúlt években is szereztek dobogós helyeket kreatív és hasznos – megvalósított – ötleteikkel.

A tavalyi évben, 2016. november 19-27. között zajlott az Európai Hulladékcsökkentési Hét, melynek keretében Magyarországon minden eddiginél több akciót valósítottak meg az önkéntesek. Az Európai Hulladékcsökkentési Díj elnyeréséért pályázó akciók közül a hazai zsűri a 6 kategória legjobb megvalósított ötletét terjesztette a brüsszeli koordinációt ellátó, nemzetközi szakemberekből álló zsűri elé. A nemrégiben megkapott információ szerint az idei döntősök közé 2 hazai akció is bejutott. 2016-ban Magyarországon minden eddiginél több, összesen 416 saját, a hulladékok keletkezését megelőző, a hulladékokkal való felelős bánásmód elsajátítását, kialakítását elősegítő akció valósult meg, melyet 3080 hulladékcsökkentés célzó, tudatos vállalás egészített ki.

A 2016-ban a „Többet ésszel, mint csomagolással!” címet viselő kampány során minden megyét lefedtek az önkéntesek akciói. A legaktívabbak - ahogy korábban is - az oktatási intézmények voltak, a regisztrált saját ötletek majd 40 %-át ők valósították meg.

A Díj 6 kategóriájára nevezők (államigazgatási szerv, hatóság; egyéb szervezetek; egyesület, civil szervezet; gazdálkodó, ipari szervezet; magánszemély; oktatási intézmény) akcióit az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai szervezői zsűrizték, akiknek összesen 87 akcióból kellett kiválasztaniuk kategóriánkénti a legjobbat.

A hazai zsűrinek nem volt könnyű dolga a sok egyedi, kreatív megoldás közül megtalálni a 6 kategória legjobbjait, de hogy ez sikerült, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a nemzetközi zsűri ezek közül két magyar akciót is beválogatott az elődöntősök közé.

A nemzetközi zsűri a magyarországi kategória győztesek közül a Barangoló Közhasznú Egyesület akcióját és a PontVelem Programot válogatta be a döntősök közé, tehát értük szoríthatunk a május 18-i barcelonai eredményhirdetésig.

(FM Sajtóiroda)

Share