Településeink - Örkény
Nyomtatás
Településeink

Örkény város 4978 fő lakosú település Pest megyében, a megye déli részén szinte összekötő kapocs Bács-Kiskun megyével. Vonzását meghatározza, hogy 3 km-re mellette halad el az M5-ös autópálya (örkényi lehajtóval), keresztül halad rajta az 5. sz. főút és az Albertirsa – Kunszentmiklós közötti négyszámjelű út. Az útvonalak találkozása miatt mindig is fontos kereskedelmi központ volt.

AZ ÖRKÉNYI SZABADIDŐ KÖZPONT

A település mindig a térség vonzásközpontja volt. Belőle alakult meg 1949-ben Táborfalva (Örkény-Telep és Örkény-Tábor összevonásával – ezzel a lőtér is oda került; 1984-ben pedig Örkény-Várady telep átcsatolásra került Hernádhoz. Nagyközségi címét 1970-ben kapta. Az 1971-es Országos Településfejlesztési Koncepció (OTK) kijelölte alsófokú központnak. A nagyközség térségben betöltött szerepe, illetve mérete azt mindenképpen indokolta. 2004-ben városi rangot kapott.

Örkény gazdasága stabil. A 70-80-as években a Béke Termelőszövetkezet központja volt, amely Táborfalva és Tatárszentgyörgy földjein is gazdálkodott. Kiemelkedő volt a gyümölcstermesztés és a szarvasmarha tenyésztés.

Az átalakulás és a privatizáció révén elsősorban középvállalkozások működnek, amelyek biztosítják nemcsak az Örkényben élők, de a térségből bejárók megélhetését is.

Az M5-ös autópálya matricás rendszerbe való bekerülése után újabb vállalkozások települtek Örkénybe. Az ehhez szükséges terület rendelkezésre állt és most is áll.

Az infrastrukturális ellátottság teljes körű. A gázhálózat az 1980-as években, a víz 1968-ban, a szennyvízrendszer 1999-ben, a telefonhálózat 1994-95-ben, míg a kábel TV 1997-ben épült ki.

Az útjaink építése során az 1990-es évek elején az útalapozást végeztük el. Erre azért volt szükség, mert addig télen és tavasszal az utcák nagy része járhatatlanná vált. A közművek (telefon, kábel tv és szennyvízcsatorna) földbe helyezése után az aszfaltozás következett 2002-ben. Jelenleg az utak 97 %-a szilárdburkolatú. Kommunális hulladékgyűjtő telep 1994-ben épült, de Örkény is tagja egy új térségi hulladéklerakó üzemeltetésre létrejött társaságnak.

Intézményrendszerünk nemcsak alapfokú, hanem középfokú ellátást is biztosít.

A Pálóczi Horváth István Szakképző Iskolát 1926-ban alapították; itt ma is mezőgazdasági, 1998-tól pedig vendéglátóipari képzés is folyik 492 tanulóval.

A Czifra György Zeneiskolát 1994-ben alapítottuk egy hernádi kihelyezett tagozattal. 1995-től a volt mozi épületéből átalakított épületben folyik az oktatás. 2000-től Művészeti és Zeneiskolává alakult, jelenleg 4 községben működik kihelyezett tagozata. 3 önálló zenekara van, amelyek a tanárokból, a volt tanulókból és a jelenlegi növendékekből állnak.

Honlap: www.orkeny.hu Share