Naturama találkozó Bánkon Imprimir

There are no translations available.

bnkJúnius 16-án késődélután, az elmúlt hetek esős időjárását tekintve, nagy örömünkre napsütésben érkeztünk a Naturama Szövetség bánki találkozójára.

A bánki tavat, mint később megtudtuk, egy monda alapján nevezték tengerszemnek, miszerint a föld alatt összeköttetésben van a tengerrel…

A találkozón ez alkalommal részt vett két spanyol LEADER csoport munkatársa is, név szerint Eloy Rodrígez, a CEDER Valle de ESE-Entrecabos csoport munkaszervezet vezetője, e csoport elnökhelyettese Jesús Landeira, valamint Sebastián Lozano, munkaszervezet vezető a GAL El Condado de Jaén csoport (az európai Területi Védjegy megalakító csoportja) munkaszervezet vezetője valamint Cecilia Antonelli, aki koordinátor a Védjegyes Nemzetközi Együttműködésben.

A látogatás célja, a Területi Védjegy projekt ismertetése a magyar LEADER csoportok képviselői számára. A Védjegyes Nemzetközi Együttműködés célja a résztvevő térségekben egy olyan, az Európai Térségi Minőségi Védjegy által elismertethető, és annak ezáltal részévé is váló, Térségi Minőségi Védjegyet létrehozni, amely gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi minőség együttes javításával hozzájárul a térségi minőségi márka kialakításához, és egyúttal megerősíti az ott lakók  identitását és kötődését.

Amellett tehát, hogy magas minőségű termékek és szolgáltatások rendelkezhetnek csak a védjeggyel, fontos az is, hogy helyi alapanyagok és erőforrások felhasználásával állítsák elő, ezzel új munkahelyeket teremtve és növelve a térség jólétet teremtő képességét.

bnk_2A találkozó folyamán spanyol vendégeink megismerhették a Naturama Szövetséget és a szövetséget alkotó és már másfél éve együttműködő hét Leader csoportot is rövid bemutatkozó előadások révén.

Az általános ismertetőn túl Páliné Keller Csilla munkaszervezet vezető beszámolt a Naturama túraútvonalak kialakításáról az Alpokalja Ikva-mente Leader egyesület akcióterületén. A pályázat keretein belül három különböző turistaút kialakítására lehet pályázni, a térségben ezek a célterületetek a kerékpárút hálózat fejlesztése, valamint öko-túraútvonal, és a sporoni borút kiépítése.

A túraútvonalak kiépítése öt szakaszara bontható, ezek a leendő útvonalak feltárása, GPS koordinátás felvétel készítése és a térkép digitalizálása, a táblarendszer kihelyezése, Naturama túrafüzet elkészítése, Naturama kisfilmek elkészítése, és a Naturama túranap mely egy egynapos rendezvény, s ennek keretében a túraútvonalak átadása. A kiadványok formai követelményei és arculata még tervezés alatt állnak, a tervek annak figyelembe vételével készülnek, hogy a többi Leader csoport területén későbbiekben kiépítésre kerülő turistautak jelrendszerével egységes képet alkosson.

A találkozón készült képek megtekinthetőek a képtárban !

Az útvonalat 2011. december 30-ig kell megvalósítani, de tervek szerint 2011 nyarán átadnák a nagyközönségnek így nyáron már használható lenne.

 

Susán Ivett

Projekt menedzser

Share