Fotó és film műhely – Új esély projekt Tatárszentgyörgy Nyomtatás

A VEKOP 7.1.4-16-2017-00002 felzárkóztató projekt keretében, a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Fotó- és filmműhely foglalkozások valósultak meg Tatárszentgyörgyön.

A foglalkozások tematikáját és munkamenetét Halmos György, kulturális közösségfejlesztő mentor állította össze és valósította meg, Kontics Monika vidékfejlesztő, közösségfejlesztő, Coach közreműködése mellett. A program elsősorban a filmezés, fotózás iránt érdeklődő fiatalokat célozta meg, a résztvevők között egyenlő arányban voltak a projekt célcsoportjából és sokféle szociális háttérből érkező helyi résztvevők. A csoporttagok a feladatok során kiválóan működtek együtt és segítették egymást. Halmos György bemutatkozását és szakmai múltjának ismertetését követően, minden résztvevő lehetőséget kapott a bemutatkozásra, melynek következtében a csoporttagok nyitottabbak, kommunikatívabbak, aktívabbak lettek, részvételi hajlandóságuk a feladatok megoldásában megnőtt.

A fotó és filmműhely témakörei az alábbiak voltak:

film és fotó történet (előadás + beszélgetés+ gyakorlati feladat)
technológiai fejlődés (előadás+beszélgetés+ gyakorlati feladat)
médiahasználat (előadás+ beszélgetés+ gyakorlati feladat)
fotózás és filmezés jogi háttér (mit szabad feltenni az internetre?)
közösségi média és a digitális világ (előadás+beszélgetés+ gyakorlati feladat)
filmezés, filmkészítés telefonnal
fotózás a gyakorlatban - terepfotózás
helyi arcok - fotózás gyakorlat
látnivalók - érdekességek Tatárszentgyörgyön - gyakorlat
fotózás és filmezés műhely záró nap + kiállítás az elkészült fotókból
A program 2019. március 22. és 2019. május 31. között zajlott.

Az előadások időtartama miatt néhány résztvevőnél problémássá vált a koncentráció és a figyelem fenntartása, de nem zavarták az órát és a többi jelenlévőt. Az előadások után szakembereink egy kvíz játékot alkalmazva, az óra végén még egyszer nagyvonalakban átismételték az átadott anyagot. A kvíz során apró ajándékokat lehetett nyerni, amely mindenkinek sikerült. A játékos befejezést nagy örömmel fogadták a csoporttagok, így vidám és izgalmas befejezése volt ez a foglalkozásnak. A résztvevők kifejezetten pozitív visszajelzéseket adtak és motiváltak voltak a folyamatos részvétellel kapcsolatban. Az óra után átbeszéltük a tapasztalatainkat és azokból építettünk a következő órára. Összességében, egy szakmailag kiváló és ugyanakkor fiatalok érdeklődését fenntartó izgalmas órákat tartottak meg a szakemberek, melynek köszönhetően minden résztvevő jelezte, hogy várják a további órákat és felhívják a figyelmüket a környezetükben élőknek a díjmentesen igénybe vehető kurzus lehetőségére.

Az elméleti tudás megszerzése mellett a fotó- és filmműhely résztvevői folyamatosan készítettek fotókat saját, vagy kölcsön kapott készülékeken. A digitális képeket a következő alkalommal elemezték, és közösen alkottak véleményt a fotó beállításairól, minőségéről, esetleges hibáiról. A fotó- és film műhely során a résztvevőkről készített portré fotókból Anyák napi ajándékok készültek a tanfolyam vezetőinek segítségével. A résztvevők által a terepbejáráson készített fotókból kiállítást szerveztünk a záró napon, ahol a szülők, pedagógusok és érdeklődők is megismerkedhettek a résztvevők által készített fotókkal.

Tatárszentgyörgy, 2019. június 5.

Rácz Judit

Share